2016. június 30., csütörtök

Miért lesz brutál jó az új Avada 5.0?

Tegnap (június 29.) jelentették be, hogy hamarosan jön az Avada 5.0. Általában nem szoktak nagy frissítések lenni, a 4.0 mindössze a Theme Options-t alakította át, de ez most teljesen más. Az Avada page builder-ét a Fusion Builder-t nem csak foltozgatják végre, hanem az alapokról újraépítik. Mivel rendszeresen használom a rendszert, ismerem az idegesítő hibáit és kíváncsi voltam, ezekre lesz-e újítás. A válasz erre, hatalmas IGEN. Nézzük is meg, hogy merre megy az Avada és ez mennyire érint Téged és a WPKurzust.

Az új frissítés elvileg július végén jelenik meg, de azt mondják, hogy lehet csúszni fognak kicsit. Én reménykedek, hogy időben elkészülnek és már nagyon vágom a végeredményt.

Megjegyzés: Miért válaszd az Avada sablont? Én is ezt használom a tanfolyamon és ebben a bejegyzésben bővebben írok róla.

A főbb változások a Fusion Builder-ben lesznek, ezeket mutatom meg elsőnek.

A két eredeti cikket ezen a linken és ezen találod meg.

A Fusion Builder-ről általánosságban

Ezzel építhetted eddig az oldalaid. Más sablonok más rendszerrel, általában Visual Composer-rel dolgoznak. A Fusion Builder-nek volt pár idegesítő hibája, amit már nagyon ki kellett javítani. Aki használ más sablonokat is, általában jobban szereti a Visual Composer-t, de ez most valószínűleg meg fog változni.

A Fusion Builder mostantól nem csak az Avada-van lesz, hanem különálló bővítményként is meg lehet vásárolni.

Ehhez újból kellett építeniük az egészet. Megváltozik a kódstruktúra, amivel tisztább kódot kapunk.

Ami nagyon idegesítő volt, hogyha egy hosszabb oldalt építek sok idő lesz egy frissítés után míg bejön a Fusion Builder. Remélhetőleg ez is megjavul.

A WPKurzus szempontjából ez neked jó, mert sokkal könnyebben fogod tudni használni, nekem annyira nem, mert jó pár videót újra fel kell vennem 🙂

Kezelőfelület megváltozása

Modernebb és felhasználói szempontból sokkal jobban használható lesz az új felület. Egy csomó időt töltöttek teszteléssel, hogy az UI a legegyszerűbb legyen és a felhasználók könnyebben használhassák.

A stílusa megmarad, de egy letisztultabb és magától értetődőbb rendszert alakítanak ki.

fusion_builder_elonezet

A jól ismert dobozos (container) rendszer megmarad, de az oldalak építése kicsit más lesz.

Ha új elemet szeretnél egy dobozba akkor a benne lévő + Element gombra kattintva tudod ezt megtenni (erről később bővebben).

Fusion Builder Libary és egyedi tartalmak

Ez elképesztő hasznos fejlesztés. Már nagyon régóta kérik, hogy el lehessen menteni egyedi tartalmakat.

Nem csak teljes oldalakat, hanem kisebb containereket is.

Ez azért jó, mert ha elkészítettél mondjuk egyedi elemet, amihez tartozik egy cím, kép, szöveg, csekklista, akkor ezeket nem kell egy új oldalon újra megcsinálni, hanem el tudod menteni a könyvtáradba.

Nagyon sok időt takarít ez meg számodra.

fusion_builder_library

Egyedi elemek megosztása

Atyaúristen ez mennyire kellett már!

Elsőnek is ez jó neked, ha több Avada weboldalad van és át akarod vinni az egyikből a másikba a tartalmad. Egyedi elemeket vagy akár egész oldalakat. Töredékére csökkenti a weboldalad építési idejét.

Ráadásul ez a WPKurzus szempontjából mindent megváltoztat!

Mostantól minden egyes felhasználónak oda tudok adni előre elkészített oldalakat, elemeket, így Neked elég ezeket betölteni és testre szabni a Te weboldaladra.

fusion_builder_megosztás

Ezzel élni is fogok.

Alapból az Avada is ad demo tartalmakat, de ezentúl én is oda tudok neked adni olyanokat, amiket a magyar piacra készítek. Ha Avadát használsz mindenképp profitálni tudsz ebből.

 

Elemek és felső eszköztár

Az egyik legidegesítőbb az volt, hogyha egy új elemet szeretnél egy containerbe belerakni, akkor fel kellett görgetned az oldal tetejére, megfogni és lehúzni addig, ahova szeretnéd.

Hát ez egyszerűen szörnyű megoldás volt és nagyon sok időbe telt. Főleg most, hogy egy nagyon hosszú landing page-et csináltam és kellett alulra egy Separator elem. Fel kellett görgetnem és aztán le. Ez volt vagy 15 másodperc. Most kb. 2 mp lesz az egész. Nagyon sok időt megtakarítasz vele, hidd el imádni fogod.

Mint mondtam, mostmár a containerekben lesz egy + Element gomb, amire ha kattintasz fel fog ugrani egy menü ahonnan kiválaszthatod a kívánt elemet.

fusion_builder_element_preview

A felső eszköztárból ugye így eltűnnek az elemek és mostantól csak egy vékony menü lesz, ami sticky lesz, azaz ragadós.

Ha legörgetsz mindig látni fogod és egyből ki tudsz belőle választani előre elmentett elemeket.

fusion_builder_sticky_control_bar

Ismét csak azt tudom mondani, hogy eszméletlen sok időt fog megtakarítani és villámgyorssá teszi az oldalépítést.

Visszalépni előző lépésekre

Azt tudod, hogy ha elmentesz egy verziót az oldaladból, később vissza tudod tölteni. Ez továbbra is működni fog és kapunk egy nagyon jó új funkciót.

Nem kell elmentened a verziót, hanem egyből vissza tudsz lépni egy előző lépésre, ugyanúgy mint a Photoshop-ban.

fusion_builder_history

Látod, hogy miket csináltál, arrébb raktál egy containert, bemásoltál egy szöveget, töröltél valamit. Simán vissza tudsz lépni hozzá, így sokkal könnyebb lesz javítani.

Egyedi CSS oldalanként

A fejlesztők és designerek megőrültek tőle, hogy nem lehet minden oldalra egyedi CSS-t használni.

Testvérem szokta designolgatni az oldalainkat és emiatt már 100× kitépte volna a haját, ha nem lenne kopasz.

Ezentúl, ha ismered a CSS-t egyedileg tudod alkalmazni a különböző oldalaidon.

fusion_builder_css_field

Oldalak importálása különböző demok-ból

A kezdők, a haladók és én is imádom a demokat (a demok teljes weboldalak, amelyeket 2 kattintással betölthetsz a demokból és csak a tartalmat kell átírnod).

Egyszerű megoldás, de eddig csak teljes demokat lehetett betölteni.

Más sablonok is játszanak ezzel, a BeTheme több mint 200 előre elkészített weboldalt ad.

Mostantól csinálhatsz olyat, hogy mondjuk feltelepíted az egész Travel demo-t, de a Cafe Contact us oldalát is letöltöd, mert az jobban tetszik.

Fontos, hogy ebben az esetben a Cafe-ból csak az oldal struktúráját, felépítését kapod meg. A menüt, widgetet, láblécet nem. Ez marad a teljes Travel demóból betöltött.

Ez is megkönnyíti a dolgod és nem kell 0-ról felépítened az egészet, hanem összelegózhatod a weboldalad.

Egyéb frissítések

Van még sok frissítés és még nem is mondtak el mindent, de ezek voltak a legfontosabbak.

Amik még érdekesek lehetnek:

  • Nested oldalak – Designerek szeretik nagyon. Azt jelenti, hogy egy containeren belül csinálhatsz plusz containereket. Ez szimmetrikusabbá és szebbé teheti az oldalt.
  • Containerek méretének megváltoztatása – Eddig ha egy 1/2-es containert 1/1-é akartál alakítani, a plusz minusszal tudtad megtenni. Mostmár egy kis menüben gyorsabban megoldhatod.
  • Előre elkészített continer összeállítások – 2 gombnyomással készíthetsz 1/3+1/3+1/3-os és még egy csomó féle csoportot, ahelyett hogy külön létre kéne őket hozni.

Összefoglalás – Avada 5.0

Az új Avada előreláthatólag nagyon jó lesz. Pont azokat a hibáit javítják ki, amiért idegesítőek voltak egyesek számára.

Nekem és a WPKurzusnak a legjobb az egyedi elemek készítése és ezek megosztása mások számára lesz. Konkrétan egész weboldalakat át fogod tudni adni, ami masszív érték lesz.

Ha neked is Avadád van nagyon örülhetsz, mert még jobb sablon lesz, mint volt.

Neked mi a véleményed az új funkciókról?

A következő bejegyzés Miért lesz brutál jó az új Avada 5.0? elsőnek ezen a webcímen jelent meg: WPKurzus | WordPress tanfolyam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése